Sokan hosszú évek alatt megtanulnak egyedül működni, helytállni, kontrollálni az életüket. Ez erőt ad, de közben lassan bezárhatja azt a belső teret is, ahová egy másik ember megérkezhetne. Egy kapcsolat azonban nemcsak döntés kérdése, hanem belső nyitottságé is. Van-e hely a másik számára az életünkben? Tudunk-e időt, figyelmet, érzelmi teret adni? El tudjuk-e viselni a közelséget, a kiszámíthatatlanságot, az alkalmazkodást? Különösen nyomasztó kérdések lehetnek ezek 40 felett.
Negyven felett a párkapcsolat keresése sok nő számára már nem csupán romantikus vágy vagy spontán ismerkedés kérdése. Gyakran ott van mellette egy másik, sokkal erősebb belső igény is: a család, a társ, a gyermek utáni vágy. A kapcsolat egyszerre jelenthet reményt, biztonságot és egy elképzelt jövő lehetőségét is. Ebben az életszakaszban sok ember már pontosan tudja, mit nem akar, erős határokat épített, önálló életet alakított ki. Ez biztonságot ad, de közben könnyen nehezítheti a valódi kapcsolódást is. A kapcsolat ilyenkor könnyen válik tárgyalássá, megfelelési vizsgává vagy jövőtervvé, miközben éppen az a finom érzelmi tér sérül, ahol az intimitás megszülethetne.
Sokan ilyenkor már túl vannak hosszabb kapcsolatokon, csalódásokon, váláson vagy éppen éveken át tartó egyedülléten. Kívülről gyakran stabilnak és önállónak tűnnek, belül azonban egyre erősebben jelenhet meg az idő szorítása. Az ismerkedések emiatt könnyen elveszítik játékosságukat és természetességüket: a találkozások mögött szinte láthatatlanul ott kezd dolgozni a kérdés, hogy „lehet-e ebből végre egy valódi kapcsolat?”
Ennek a helyzetnek több tipikus veszélye is van. Az egyik, hogy a másik emberre már nem önmagában vagyunk kíváncsiak, hanem elsősorban arra, alkalmas-e arra az életre, amit magunk előtt látunk. A kapcsolat így könnyen projektté válik: működnie kell, haladnia kell, jövőt kell adnia.
A korábbi csalódások miatt az ember egyszerre vágyik közelségre és fél is tőle. Óvatosabb lesz, kontrollálni próbál, túl hamar akar biztosítékokat kapni, vagy éppen túl gyorsan eldönti, hogy a másik „nem az igazi”. A kapcsolat ilyenkor elveszítheti azt a teret, ahol két ember valóban megismerhetné egymást. Pedig sokszor nem azért futnak zátonyra a kapcsolatok, mert „rossz emberekkel találkozunk”. Inkább azért, mert minden figyelmünk arra irányul, hogy lesz-e kapcsolat és közben kevesebb figyelem jut arra, mi történik magában a kapcsolódásban. Hajlamosak vagyunk azt nézni, ki a másik ember. Közben ritkábban figyelünk arra, mi történik magával a kapcsolattal.
Lívia szeretne egy társat
Lívia 41 éves és egyre sürgetőbbnek érzi a társtalálás témáját, főleg hogy szeretne saját gyereket is. Vannak körülötte érdeklődő férfiak, de egyiket sem érzi komolynak. Ezzel a témával jött el SzomatoDráma játékra, ami egy élményalapú, dramatikus önismereti módszer, amelyben egy belső témát „kívülre helyezünk”, és 2-3 másik élő szereplő segítségével jelenítünk meg.
Lívia játékának szereplői: Lívia alteregója, A férfiak és Lívia férfiakhoz való kapcsolata. Ahogy megelevenedtek a szereplők, Lívia hasonmása nagyon “akarta” a kapcsolódást a férfiakkal, miközben a Kapcsolat ettől ideges lett, a Férfiak pedig flörtöltek és nem látták a Kapcsolatot. Lívia is belépett a játékba és próbálta belső részének elmagyarázni, hogy a Férfiakhoz a Kapcsolaton keresztül vezet az út. Ettől az alteregó már nem látta olyan izgalmasnak a férfiakat.
Biztattam Líviát, hogy meséljen a Kapcsolatnak arról ki volt az első férfi az életében, akihez kapcsolódott: “az apám volt az első férfi, akivel kapcsolatba kerültem, de nem volt túl közeli a kapcsolatunk, más volt a szeretetnyelvünk.” Lívia önmaga felé fordult és elég szigorú hangon kifejezte haragját, hogy miért nem vidám. Alteregója pedig visszajelzett neki, hogy a szigora nagyon lehúzó számára, ő pedig igenis szomorú. Lívia továbbra is azt hajtogatta, hogy ezen már rég túlléptek és nem kell sajnáltatnia magát. Felvetettem neki azt a gondolatot, hogy belső énrészének lehet jól esne egy kis együttérzés, vigasztalás. Líviának még nagyon új volt ez a gondolat és először nem tudta mivel tudna vigasztalni. Megtámogattam egy belső hanggal, amit picit máshogy ő is magáénak érzett és kimondta: „éveken keresztül nagyon nehéz volt neked” és közben közelebb helyezkedett. „Jogos hogy így érzel, hisz amikor a legnagyobb szükséged lett volna rá, hogy valaki melletted legyen, pont akkor otthagytak, elhagytak, egyedül maradtál.”
Megkérdeztem mit tudna önmagának megígérni, mi az, ami már biztos máshogy lesz. Lívia ebben már sokkal biztosabb volt és kifejtette. Játéka végül az összetartozás érzésével zárult, amire a Férfi már így reagált: “érzem a komolyságát és a súlyát. Most már komoly férfiként vagyok jelen.”
A kapcsolati teret is ápolni kell
Hajlamosak vagyunk úgy gondolni a párkapcsolatra, mint két ember találkozására. Pedig egy kapcsolatban idővel létrejön valami, ami több, mint két különálló személy együttléte. Kialakul egy közös érzelmi tér: maga a KAPCSOLAT. Ennek a „harmadik minőségnek” is van állapota. Lehet könnyed vagy feszült, biztonságos vagy bizonytalan, élő vagy éppen kiüresedett.
A kapcsolatok elején általában természetesen működik ez az áramlás. Később azonban sok pár minden energiáját önmagára vagy a másikra kezdi fordítani: ki mit akar, ki mit nem ad meg, ki sérült, ki fél, ki távolodik. Közben maga a kapcsolat, az a láthatatlan tér, ami kettőjük között van, háttérbe szorul. Pedig ezt a teret ugyanúgy ápolni kell, mint egy élő rendszert. Figyelmet igényel. Jelenlétet. Kíváncsiságot a másik belső világa iránt. Azt az egyszerű, mégis ritka képességet, hogy ne csak reagáljunk egymásra, hanem valóban kapcsolódjunk.
Az érzelmi biztonság sem magától jön létre. Apró helyzetekből épül fel: hogyan figyelünk egymásra, lehet-e hibázni, lehet-e bizonytalannak lenni, van-e helye a csendnek, a humornak, a gyengédségnek. Egy kapcsolat ritmusát nem nagy gesztusok alakítják, hanem ezek az ismétlődő, hétköznapi pillanatok.
És sokszor itt jelenik meg egy nehezebb, de fontos felismerés is: néha nem elsősorban egy másik emberhez kell közelebb kerülnünk, hanem önmagunkhoz. Mert valódi kapcsolódásra nehéz úgy képessé válni, ha közben saját érzéseinktől, vágyainktól vagy sérüléseinktől is távol élünk. Egy működő kapcsolat nem attól jön létre, hogy két ember külön-külön „kész” vagy tökéletes. Sokkal inkább attól, hogy képesek-e együtt létrehozni egy olyan közeget, ahol mindketten önmaguk lehetnek. A kapcsolat minőségét végső soron nem csak az határozza meg, kik vagyunk, hanem az is, hogyan vagyunk jelen egymás számára. És talán éppen ez a legfontosabb váltás: nem csak embert keresünk, hanem azt a közös teret, amelyben két emberből „mi” tud lenni.
Amennyiben szeretnéd jobban megérteni, hogy nálad mi az akadály a kapcsolódáshoz, milyen érzelmek és minták gátolnak a férfiakkal/nőkkel való kapcsolódásodban, szívesen átbeszélem veled a témát egy ingyenes 30 perces beszélgetésben, ami segít a következő lépést is jobban látnod. Foglalj időpontot itt: https://huszkazsuzsa.hu//#uzenet
SzomatoDráma játék módszerről olvass többet és foglalj helyet itt: https://huszkazsuzsa.hu/szomatodrama-jatek/
