Amikor a fejfájás üzenni próbál – egy történet ami fejbe kólint, de mégsem fáj

fejfájás

A fejfájás az egyik leggyakoribb testi tünet. Sokszor legyintünk rá: stressz, front, kevés alvás. De mi van akkor, amikor újra és újra visszatér? Amikor napokig velünk marad, és már mindent kipróbáltunk, az orvos sem talál okot, mégsem múlik el tartósan?

Ilyenkor érdemes feltenni egy másik kérdést is: mit cipelek magamban, amitől majd szétrobban a fejem?

Az alábbi történet egy valós eset, amely jól megmutatja, hogyan kapcsolódhat össze a fejfájás a belső bizonytalansággal, családi mintákkal és a lelkünk jelzésével, hogy mélyebb felnőtt döntéseket hozzunk. Lenti cikkben modellszerűen mutatok be pár összefüggést, azok, illetve a történet nem tekintendő azonban orvosi tanácsadásnak. 

A tünet mögött: jövőtől való szorongás és belső nyugtalanság

Anett egy régebben fennálló fejfájás tünetével jött el SzomatoDráma játékra, aminek nem találták a testi okát az orvosok. Élethelyzetét röviden bemutatva arról számolt be, hogy

„Belső aggodalom, akár már szorongás van bennem a jövőt illetően… a gyerekvállalás témája közeleg a párommal és sok bennem a bizonytalanság. Van bennem egy nyugtalanság, ami most már eléggé zavar.”

Anett röviden elmesélte, hogy szülei már régen elváltak, Édesapja házában laknak egy külön bejáratú lakrészben a párjával, akivel már a családalapítást tervezgetik. Édesapjával korábban sokszor kettesben utazott el nyaranta, de most már párjával él és vele nyaral.

Most hogy már a párjával szeretne lassan gyereket, mintha megint felerősödne benne az az érzés, hogy szolidaritásból, tudat alatt nem akar gyereket, mert a női felmenői között volt egy hölgy, aki nem szülhette meg a gyerekét és ő magára vette a sorsát. Ezen a social media zaja sem segít, ahol mindenféle tanáccsal találkozik, hogy így csináld, úgy csináld.

Bár korábban már enyhültek a fejfájós, migrénes tünetei, néhány hónap után visszatért. Ez gyakori jelenség: amikor egy mélyebb lelki konfliktus csak részben oldódik, a tünet átmenetileg eltűnhet, majd újra jelentkezik, amint az élethelyzet aktiválja.

Amikor a test megszólal – a SzomatoDráma hatása

A SzomatoDráma során nem a tünet „megszüntetése” a cél, hanem az, hogy a test által hordozott érzelmek, kapcsolati dinamikák láthatóvá váljanak. Ebben a dramatikus, élményszerű önismereti folyamatban, ami egy 3-4 fős intim csoportban zajlik, Anett a Fejfájás és az Aggódás szerep elnevezéseket adta két szereplőjének.

Játékában a Fejfájás szereplője mögött hamarosan felfedezni vélte Édesapja megnyilvánulásait, az Aggódásban pedig felismerte vőlegénye reakcióit. Kirajzolódott, hogy a két férfi ego-harcban áll, mintha viaskodnának, versengenének Anett kegyeiért. Ahogy ez megjelent a játékban, Anett feje máris megfájdult. Anett kifejezte érzéseit és egyértelműsítette határait Édesapja és párja felé. Szerepcserék is segítették hogy mindkettőjükkel mélyebb együttérzés tudjon megszületni benne. Az is kirajzolódott a játékában, hogy Édesapját pont az zavarja Anett párjában, hogy látja benne fiatal önmagát és félti a lányát vőlegénye hibáitól. Ennek tisztázására is lehetőség volt, amikor már az Édesapja szereplője áldását tudta adni a két fiatalra a játék kereteiben.

„A fejfájás, mint tünet a SzomatoDráma játék után felfokozódott, 2-3 napig utána nagyon fájt a fejem. De nem estem kétségbe, mert tudtam, hogy ez lehet a hatása a játéknak.”

Ez sokszor annak a jele, hogy valami valóban megmozdult belül, ártapintottunk a lényegre.

Kapcsolati átrendeződés és leválás

Néhány nappal később egy addig rejtett konfliktus jelent meg Anett apja és Anett párja között. Nem drámai módon, mégis jelentőségteljesen.

„Elfogadtam, hogy a páromat választottam férfiként magam mellé és ebbe apukámnak is bele kell törődnie. Ezt úgy gondolom, valahol ő is érzi már.

Mintha ez kellett volna, hogy érzékelje Apa, hogy valami leválás elindult.”

A felnőtt párkapcsolat melletti elköteleződés gyakran együtt jár azzal, hogy a szülő-gyerek kapcsolatban új határok alakulnak ki. Ha ez elmarad, a feszültség sokszor a testben keres magának utat.

Amikor a fejfájás már nem szükséges

A visszajelzés legbeszédesebb része:

„A fejem egyébként az utóbbi 1 hétben nem fájt, és talán én is nyugodtabb vagyok lelkileg.”

A belső döntés megszületett: a pár választása, a saját életút felvállalása, a gyerekvállalás mint saját jogú döntés, nem pedig elvárás vagy örökölt teher. Letisztult Anettban a felismerés:

„Az én döntésem, hogy milyen szülő leszek és ettől én még lehetek nő, partner, lelkitárs.”

Mit tanít nekünk a fejfájás?

A fejfájás a túlzott belső nyomásról, az el nem választott kapcsolódásokról, a „mindenkinek meg akarok felelni” állapotáról szólt. Nem ellenség, hanem jelzésként jelent meg.

Amikor meghalljuk, amit üzenni szeretne, és hajlandóak vagyunk belső döntéseket hozni, a testnek már nincs szüksége arra, hogy tovább kiabáljon.

Ha úgy érzed, a tested már régóta próbál üzenni, és szeretnéd rátalálni, megérteni, hogy mit hordoz a tüneted a fejfájás mögött és azt, hogy tudod feloldani, keress meg bátran, és nézzünk rá együtt arra, ami belül történik.

Jelentkezés SzomatoDráma játék csoportba és részletek: https://www.facebook.com/events

Cikk megosztása

Facebook
Pinterest

Első közös beszélgetésünkre
már a héten sor kerülhet

A beszélgetés végére kapsz egy teljes változtatási stratégiai javaslatot, amit rád szabva állítok össze, hogy az megfelelően mély és hatékony tudjon lenni. Továbbá jó szívvel ajánlom Personal Guide viselkedési teszt kitöltését is.

További
cikkeim